SZOLGÁLTATÁSOK, SZAKTERÜLETEK
Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. tv. (Üt.) rendelkezéseinek megfelelően az alább részletesen bemutatott szakterületeken minden olyan ügyvédi tevékenységet végzek, amelyre az Üt. lehetőséget biztosít, így jogi szolgáltatásaim keretébe beletartozik valamennyi alábbi, illetve egyéb, fel nem sorolt jogterülettel kapcsolatos tanácsadás, okiratszerkesztés, szerződések elő- és elkészítése, majd ellenjegyzése, illetve polgári, vagy büntetőjogi perbeli képviselete, valamint peren kívüli megállapodások, egyezségek létrehozása és jogviták rendezése is. Irodám klasszikus polgári ügyvédi iroda, amely okiratokat, szerződéseket szerkeszt, véleményez, jogi tanácsot ad és széles körű perbeli képviseletet lát el. Rendelkezem az elektronikus cégeljáráshoz szükséges elektronikus aláírással, így rövid határidővel tudom vállalni gazdasági társaságok alapítását, társasági szerződés módosítását, cégek átalakulásának (pl. szétválásának, kiválásának, beolvadásának, egyesülésének), de végelszámolásának lebonyolítását is. Irodám ugyancsak felkészült a fizetési meghagyás kérelmek benyújtására, melyek 2010. június 1. napjától szintén elektronikusan kezdeményezhetők |
|
Szolgáltatás a polgári jog szakterületén: § Kártérítési jog – vagyoni és nem vagyoni kártérítési igények érvényesítése, ill. kárigények elhárítása§ Közlekedési balesetekből eredő vagyoni és nem vagyoni kárigények érvényesítése § Ingatlanjog – Ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogokra vonatkozó szerződések készítése § Ingatlant terhelő, ill. alapító jogok bejegyeztetése, törlése, képviselet építésügyi hatóság előtt § Társasház alapításhoz, működéshez kapcsolódó okiratok elkészítése § Személyiségi jog – adatvédelmi és személyhez fűződő jogok megsértése miatti perbeli képviselet § Társadalmi szervezetek joga – Alapítványok, társadalmi szervezetek alapító okiratának elkészítése § Családjog – házassági vagyonjogi szerződések szerkesztése, bontóperbeli képviselet § Öröklési jog – végrendelet szerkesztése, hagyatéki eljárásban és öröklési perekben való képviselet § Szerződések joga – mindenfajta szerződés szerkesztése, ellenjegyzése, peres képviselet § Követeléskezelés magánszemélyek és cégek részére Szolgáltatás a gazdasági jog szakterületén: § Bankjog – kölcsönszerződésekkel kapcsolatos tanácsadás, ügyintézés |
§ Tanácsadás munkáltatói kártérítésben, üzemi balesetekben, illetve végkielégítéseknél Szolgáltatás a közigazgatási jog szakterületén: § Építésigazgatási ügyek – építési engedélyekkel kapcsolatos jogi képviselet, jogorvoslati ügyintézés Büntetőjog szakterületén: § Büntetőeljárási jog – büntetőeljárás során terheltek védelme, sértettek, illetve pótmagánvád képviselete KIEGÉSZÍTŐ (JOGI) SZOLGÁLTATÁSOK: § Fizetési meghagyások elektronikus kibocsátása a MOKK rendszerén belül |
![]() |